Barion Pixel

 

Ken Follett: Az ember az íróasztal mögött

 

Follett portré

Be kell mutatni még valakinek Ken Follettet? A kiváló brit szerzőt, akinek a nevéhez olyan művek fűződnek, mint A katedrális, Az idők végezetéig, A tű a szénakazalban vagy éppen a legújabb bestsellerek, A titánok bukása és A megfagyott világ. Igen, ezeket a könyveket hazánkban is rengetegen szeretik. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy az írót kevesen ismerik. Az írót, az embert – Ken Follettet.

Egy adóellenőr apa első gyermekeként született a kis Ken 1949-ben, Wales fővárosában, Cardiffban. Később Lavinia Follett, a boldog anya, további három gyerkőcnek adott életet. A Follett házban rend és fegyelem uralkodott, és a felcseperedő apróságokat szigorú, keresztény értékek szerint nevelték. Márpedig ebben a világban a televízió bűnnek számított. Így aztán Ken az unalom elől a könyvekbe menekült. Tízesztendős korában a család Londonba költözött, ahol a legifjabb Follett fiú az általános iskola és a gimnázium elvégzése után filozófiát hallgatott az egyetemen. Itt mutatkozott meg először érdeklődése a politika iránt.

Az angol fővárosban nemcsak tanulmányaiban, de magánéletében is megtalálta a szerelmet: mindössze 19 esztendős volt, amikor az oltárhoz vezette menyasszonyát, és még abban az évben megszületett Emanuele, az első gyermekük. Ken Follett 1970-ben végezte el az egyetemet, majd részt vett egy három hónapos újságírói kurzuson, ami után gyakornokként helyezkedett el a cardiffi South Wales Echo c. napilapnál. Három évvel később már az Evening News riportereként tért vissza Londonba, ám nem talált kellő kihívást a zsurnaliszta pályában, így eldöntötte, hogy újra gyerekkori szenvedélyének fog hódolni: a könyveknek.

Egy kis londoni kiadó igazgatója lett, ám emellett szabadidejében – ekkor még csak – a saját szórakoztatására írással is foglalkozott. Érdekes módon, a nyilvánosság elé a szükség kényszerítette: autója megjavíttatásához egy kis extra jövedelemre volt szüksége. Népszerűsége könyvről könyvre nőtt, ám az igazi áttörést A tű a szénakazalban hozta meg 1978-ban. Ezt követően valamennyi műve feliratkozott a bestsellerlistákra, és a filmrendezők is előszeretettel vitték vászonra Follett történeteit, amelyekben olyan ünnepelt színészek játszottak, mint Donald Sutherland, Timothy Dalton vagy Omar Sherif.

Az 1970-es évek végén, immár sikeres és elismert íróként, egyre aktívabb szerepet vállalt a brit Munkáspártban. Politikai tevékenysége közben ismerte meg Barbara Broert, aki 1984-ben a második felesége lett, és akit 1997-ben parlamenti képviselőnek választottak meg. Follett meggyőződése az eltelt közel 30 évben sem változott: lelkes támogatója a Munkáspártnak, és az egyik első számú reprezentánsa volt a párt vezető pozíciójára pályázó Ed Balls kampányának.

A politika iránti szenvedélye áthatja regényeit is. Éppen ezért olvasótáborának jelentős részét meghökkentette a középkori témájú A katedrális megjelenése. A megdöbbenés azonban rövid idő alatt minden korábbinál nagyobb rajongásba csapott át. A német ZDF csatorna nézői minden idők harmadik legjobb könyvének választották meg a művet; míg a Times of London olvasói az utóbbi 60 év 60 legjobb könyve közül a második helyre tették A katedrálist. A New York Times bestsellerlistáján tizennyolc hétre ütött tanyát, és nem talált legyőzőre az olasz, a német és a kanadai könyvesboltokban sem. Természetesen a megfilmesítést ez a mű sem kerülhette el, ráadásul a nyolcrészes sorozatot Ócsán forgatták!

 A katedrális forgatásán 

Sőt a regényből társasjáték is készült, amely az Egyesült Államoktól kezdve Norvégián át Japánig szerte a világon begyűjtötte az Év Társasjátéka Díjat 2007-ben.

Follett határtalan népszerűségét ékesen bizonyítja, hogy 2008-ban szobrot állítottak neki a Spanyolország északi részén található Szűz Mária-székesegyház előtt. A katedrális óriási sikere után az író újra a háborús témák, a krimik és kémtörténetek felé fordult. Ebbe a sorba illeszthető be Az éden kalapácsa, A vadmacskák, A harmadik iker és a Zérókód, amelyek számtalan díjat hoztak
az írónak, és ugyancsak a bestsellerlisták élére kerültek. A katedrális folytatására egészen 2008-ig kellett várniuk az olvasóknak: a 14. században játszódó Az idők végezetéig Olaszországban, Németországban, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Franciaországban is minden más művet maga mögé utasított az eladási listákon; Spanyolországban pedig egyenesen a leggyorsabban eladott, spanyol nyelven kiadott könyv kitüntető címét nyerte el. Jelenleg az Évszázad-trilógia befejező kötetén dolgozik, amelynek első darabja (A titánok bukása) 2010-ben, folytatása (A megfagyott világ) 2012. szeptember 18-án jelent meg. A záró mű 2014-re várható.

 



 

 

Ken Follett – az irodalom mellett – egy másik művészeti ágnak is nagy barátja: lelkes, ám saját bevallása szerint sem túl virtuóz basszusgitárosa a Damn Right I Got the Blues nevű zenekarnak, de alkalmanként fellép az ír folkdalokat játszó Clog Iron tagjaként is.

 

 

A veretes regények megírásának fáradalmait pedig XVIII. századi londoni házában, vagy az Antiguán található nyaralójában piheni ki.

 


Legutóbb 2011 novemberében járt Magyarországon, amikor személyesen vette át a magyar olvasók által nekiítélt - A titánok bukásával kiérdemelt - Aranykönyv-díjat.

 

 

A szerző összes kapható regénye megtekinthető ITT.


Ken Follettek akciósan ITT