 |
 Ilja
Sztogoff
A macsók nem sírnak
2190 Ft
„A Szex and Drugs and Rock&Roll szlogen még
az előtt kimúlt, hogy a papám megtudta volna, milyen színű a mamám
bugyija. A mai változata valami ilyesmi kéne, hogy legyen: Pénz
- Rádió - Orális szex. A srác, aki ezt mondta nekem, nemrég meghalt
a herointól. Igazából a haverjaimnak majdnem a fele meghalt, mielőtt
még betölthették volna a harmincat... Azt mondják, a regényem útmutató
minden szerencsétlennek, akik átaludták a fiatalságukat, az életüket...
Ebben az évben leszek harminc. Fogalmam sincs, hogyan történhetett...”
A sör a lételem, a vodka extra, a tequila rituálé, és ha semmi sincs,
akkor jöhet a bor. Kocsmák, klubok, névtelen lányok - a főhős és
barátai múlatják így az időt nap mint nap Szentpétervárott. Újságírók,
zenészek, vállalkozók: a peresztrojka generáció, mely a történelmi
változásokat ahhoz köti, hogy akkor éppen milyen márkájú farmert
viselt, és milyen zenét hallgatott.
Mi lehet borzalmasabb a fiatal felnőttkornál, amikor önmagadat még
mindig nem ismered eléggé, miközben az élet már elszáguld melletted,
mint a gyorsvonat. Semmi. Ekkor a bulik, szoknyák és sörök hivatottak
megmenteni az embert, de nem teszik.
A Macsók nem sírnak, ha nem is rólunk szól, de a kortársainkról,
akiket ismerünk, akik mellettünk élnek, vagy inkább éltek... Hogy
miért éltek? A szex szerelembe torkollik, az alkohol heroinba, az
élet pedig halálba... Egy regény a harmincon aluli korosztályról.
Egy art-terápia: van, aki felismeri, hogy minden hiábavaló volt
és felvágja az ereit; van, aki kolostorba vonul; Sztogoff pedig
írt egy könyvet.
Ilja Sztogoff 1970-ben született, a diploma megszerzése után árult
bicikliket, volt tanár, dolgozott a televíziónál, élt Berlinben.
1997-ben elnyerte a Zenei újságírásért díjat Szentpétervárott. A
macsók nem sírnak az első regénye.
„A 69-ben amatőr sztriptíz volt. Ritkán akadtak
jelentkezők. A showman egy óvszerkosztümbe volt öltözve. Narancssárga
feszülő kezeslábas, bojttal a tetején. A hasa alól egy vízvezeték
csapja állt ki. A sztriptízelők bátorságáért járó jutalom vodka
volt. Az óvszer-ember töltötte poharakba a csapból.
- Tudod mit, én táncolok!
Hogy meghalljam, Gleb közvetlenül a fülemhez hajolt. A műsorvezető
mikrofonnal a kezében megkérdezte: - Van még jelentkező? - Gleb
pedig felemelte a kezét és azt mondta: - Van!
A szvetterét Gleb a bárban hagyta. Ügyetlenül felmászott a színpadra,
hunyorgott az éles reflektorfényben és elvigyorodott. A közönség
tapsolt az új áldozatnak.
A Livin' La Vida Locára kellett vetkőznie. A dal a beköszöntő szezon
slágere volt. Miközben áthúzta a fején a drága inget, Gleb leszakított
róla néhány gombot. A pólója koszosnak tűnt. Gyorsan levetkőzött
derékig és az övéhez nyúlt. Arról a helyről, ahol álltam, láttam
a rosszul kifestett színpad szélét és Gleb meztelen torzóját, az
elöl állók feje felett. Milyen fehér... még nem barnult le. Nem
baj, nemsokára lebarnul.
Gleb összeszedte a szétdobált ruháit és elment, hogy megkapja a
megérdemelt vodkát. A vodkát egy nagy műanyag pohárba öntötték,
egy egész nulla hetes üveggel. Visszamentünk a bárba. Leöblíteni
nem volt mivel. A lányok férfiasan nagy kortyokat ittak, alig kaptak
levegőt és verdestek a szempilláikkal. A szomszédaink kíváncsian
néztek Glebre. Aztán a lányok elmentek táncolni... de lehet, hogy
csak kezdték rosszul érezni magukat? Mi még ittunk. Aztán odaült
valami homályosan ismerős alak, kerek szemüvegben. A vodkát kezdtem
az ő sörével leöblíteni. A táncteremben a fogatlan buzi, Sura üvöltött.
Aztán a lányok végleg elvesztek. A homályos ismerős vett valamit...
Gleb behozta a ruhatárból a bort... a továbbiakra élénk színekkel
kiszínezve emlékszem.”
|
|
